_________________________________
Tudományos Lapok
a rendszerről
Szentendre, 2006.
Copyright: Szudétanémet Tudományos
Gyűjtemény
ISSN 1788-0963
I. évf. 1. szám
_________________________________
p.3 |
Dr. Szalai Miklós Magyary Zoltán magyar államberendezkedést, alkotmányosságot érintő gondolatrendszere Jelen írásomnak nem célja Magyary Zoltán életművének,
jelentőségének a teljes, átfogó bemutatása, mert ezt a feladatot már
elvégezték helyettem mások, mindenekelőtt Saád József az általa
szerkesztett, a Magyar Panteon sorozatban 2000-ben megjelent Magyary-válogatás
elé írt kitűnő bevezető tanulmányában (1.). Én magam Magyary
munkásságával a hivatásrendiség magyar eszmetörténetének kutatása, a Múltunk
c. folyóirat 2002/1-es számában megjelent tanulmányom elkészítése során
találkoztam. A jelen tanulmányomban tehát mindenekelőtt Magyary a magyar
államberendezkedést, alkotmányosságot érintő gondolatait vizsgálom. Épp
ezért szükségképpen említetlenül maradnak az életmű fontos mozzanatai.
Mindazonáltal szükséges legalább nagy vonalakban áttekintenem Magyary munkásságát.
x x x Magyary Zoltán 1888. június 10-én született Tatán, katolikus katonatiszti
családból. 1906-ban érettségizett a budapesti piarista gimnáziumban, majd
1910-ben államtudományi oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen.
Ezután került fogalmazó gyakornokként a Vallás és Közoktatásügyi
Minisztériumba. 1912-ben egy szemesztert a lipcsei egyetemen töltött, majd
miután ugyanebben az évben a jogtudományi diplomát is megszerezte,
segédfogalmazóként kezdte meg köztisztviselői pályáját. Ettől kezdve
a minisztérium több osztályán teljesített szolgálatot, s mindenütt
gyakorlatiasságával, az eredményes ügyvitel iránti kivételes érzékével
tűnt ki. Későbbi közigazgatástudományi tételeinek többsége a
pályakezdő hivatalnok napi problémáiban gyökerezik, mert ezekkel
szembesülve kezdett foglalkozni az államtudományi jogi képzés és a
közigazgatási gyakorlat |
p.4 |
összehangolatlanságával, a köztisztviselői professzionalizmus
kérdéskörével. A tízes években rendszeres önképzésre fogta magát. Csupa gyakorlati,
az ügyvitel eredményességét segítő készségre tett szert: fejlesztette
nyelvtudását, gyorsírásból tanári képesítést szerzett. A korabeli magyar
minisztériumokban az egyetemi végzettségű fogalmazói kar kiszolgáltatott
volt az érettségizett számvevőségi karnak. Magyaryt ez a hatásköri
anomália indította arra, hogy pénzügytani ismereteit elmélyítse.
Költségvetési joggal kezdett foglalkozni és 1915-ben államszámviteli vizsgát
tett. Ismereteit ezen a területen annyira elmélyítette, hogy 1918-ban meghívott
előadóként államszámvitelt adott elő a jogi fakultáson. Pályakezdő éveinek fontos állomása volt 1917. tavasza, amikor a
miniszterelnökségre rendelték szolgálattételre. Itt került munkakapcsolatba
későbbi főnökével és pártfogójával, Klebelsberg Kunóval, aki
felfigyelt a kivételesen tehetséges és ambiciózus fiatalemberre. A forradalmak évei nem okoztak törést Magyary hivatali pályáján. Fizetési
osztályt váltva továbblépett a hivatali ranglétrán: a Közoktatásügyi
Minisztériumban miniszteri titkár lett, majd a Tanácsköztársaság
Közoktatásügyi Népbiztosságán az elemi népiskolák ügyosztályán teljesített
szolgálatot. A Tanácsköztársaság bukása után - talán a zökkenőmentes
előmenetel ellensúlyozására - leleplező tanulmányban számolt be a
kommunista közigazgatás alkalmatlanságáról. Az ún. Védelmi Tanfolyam
keretében már ekkor tartott egy előadást általános társadalmi
kérdésekről is - de ez nem megy túl a korszak hivatalos
"keresztény-nemzeti" ideológiájának szokásos gondolatain. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium helyreállítása után, a tárca
élére került Klebelsberg Kúnó Magyaryt 1920. októberében kinevezte a
költségvetési osztály élére. A következő évben már az elnöki ügyosztály
főnökének helyettese lett, s egyúttal miniszteri tanácsos. Kiváló
szervezőkészsége, nyelvismerete, a gyorsírástudása, számviteltani
jártassága |
p.5 |
révén a miniszter belső köréhez tartozott. Költségvetési ügyekben
közvetlenül Klebelsbergnek alárendelt kulcsemberként 1920-tól fogva mindig
vezető posztokon teljesített szolgálatot. A húszas évek elején - a költségvetés kérdéseivel foglalkozva - figyelt
fel Magyary a tudományos üzemszervezés (scientific management) és az
igazgatástudomány (science of administration) kérdéskörére, amelyek tételei
éppen ekkoriban kezdtek beépülni az állammal és a közigazgatással foglalkozó
szakmunkákba. A korszakban sokan - így Max Weber, a bürokrácia
jelenségkörének, történeti-szociológiai gyökereinek talán legnagyobb
elemzője is - szoros analógiát láttak az üzemszervezés és a közigazgatás
között. Ebben a vonatkozásban új lökést adott Magyary szellemi fejlődésének
a brüsszeli Közgazdaságtudományok Nemzetközi Intézetének 1923-as, második
nemzetközi kongresszusa, ahol Henry Fayol bányamérnök "La Doctrine
Administrative dans l'État" címmel tartott - a közigazgatás történetében
mérföldkőnek számító - előadást. Fayol eredetisége az állam és az
üzem analógiájának gyakorlati megközelítésében és kifejtésében állt. A fayoli
igazgatáselméleti doktrínát ugyanaz a századfordulói technokrata szemlélet,
és a "gépkorszak"-kultusz hozta divatba, mint a vele sok ponton
rokon tudományos üzemvezetést: a vállalatok optimális működtetésének
elméleteit (a taylorizmust és a fordizmust). Előadásában Fayol arra
keresett választ, hogy kora államának működésében mennyire érvényesülnek
a tisztán igazgatáselméleti és -technikai követelmények. Nála az állam óriási
méretű politikai vállalkozás, melynek eredményessége attól függ, hogy
működése során a szervezettani fő műveleteket: a
tervezés-prognosztizálást, a szervezést, a parancsadást, az
összhangbiztosítást és az ellenőrzést milyen színvonalon tudja
egyesíteni. Fayol a korabeli francia államigazgatás példáján bemutatta, hogy
a parlamentáris demokráciák üzemeltetési szempontból kezdetlegesek,
állam-üzemként egyszerűen elavultak, s sok mindent tanulhatnának a
nagyvállalatok adminisztrációjától. |
p.6 |
A fayoli doktrína - amolyan jogtól és politikától idegen diszciplínaként
- az államtudományok magyar művelői körében nem keltett nagy
visszhangot. Viszont Magyary a jövő lehetőségét vette észre a
technokrata racionalitás elvei szerint megújított államgépezet
létrehozásában. Fayol államtudományi elveit nem sokkal a konferencia után kis
tanulmányban méltatta, külön kitérve arra, hogy az igazgatás öt fayoli elve
mennyire kevéssé érvényesül a magyar minisztériumok gyakorlatában. 1924 februárjában Magyary a
Budapesti Szemlébe írt egy tanulmányt, "Ludendorff és Rathenau szellemi
műhelyéből" címmel. Mai szemmel kicsit különösnek tűnik
egy tanulmányban "összehozni" ezt a két politikust, hiszen
Ludendorffnak, az első világháborús Németország Hindenburg mellett
elsőszámú hadvezérének, a "tőrdöfés"-legenda egyik
első elterjesztőjének, és Hitler első politikai próbálkozásai
támogatójának nevéhez az agresszív militarizmus fogalmát kapcsoljuk, Rathenau
viszont a weimari demokráciának szilárdan elkötelezett politikusa volt, akit
a világháború győzteseivel szembeni engedékeny, a békeszerződés
teljesítésére irányuló politikája miatt gyilkolt meg egy
szélsőjobboldali terrorista. Az érdekes azonban az, hogy Magyary
mindkettőjük életművéből ugyanazokat az elemeket emeli ki, és
tartja követésre méltóaknak. Magyary szerint
Ludendorffnak igaza volt, amikor közvetlenül a háború után megjelent
emlékirataiban a háborús vereség legfőbb okának a defetizmust tartja,
amely szerinte lehetetlenné tette a német társadalom erőinek a háborús
célokra megfelelő összpontosítását. Ugyanakkor Rathenaunak is igaza volt
abban, amikor a weimari köztársaság minisztereként mindenáron teljesíteni
akarta a Németországra a győztesek által kiszabott súlyos jóvátételi
kötelezettségeket. Ámde munkásságukban nem is ez a lényeges, hanem az, hogy
egyikük a politika, másikuk a gazdaság terén a szigorú állami szabályozást, a
politikai párt- és osztályérdekeknek, illetve a gazdasági magánérdeknek a
nagy közös nemzeti célok nevében való háttérbeszorítását, elfojtását
hirdette. |
p.7 |
Elemezve Ludendorff eredménytelen erőfeszítéseit arra, hogy még az
amerikai túlerő kibontakozása előtt kicsikarja a nyugati fronton a
döntést az antanttal szemben, és osztva a nagy hadvezérnek azon vélekedését,
hogy ezt tulajdonképpen az ellenzéki pártok, mindenekelőtt a
szociáldemokraták békevágya - és szabotázsa - akadályozta meg, Magyary azt
írja: "akinek alkalma volt, mint Ludendorffnak, a történelmi
kapcsolatokba mélyen betekinteni és az állami organizmus összefüggését az
eddigieknél mélyebben átlátja, az osztani fogja Ludendorff konklúzióját:
'Olyan kormányra van szükségünk, amely a népet vezeti, nem csak uralkodik.
Nem a kiszélesítésben, hanem a megszorításban van a kormány ereje, amely
erő a döntő pillanatban egyetlen embernek vezérségévé lesz és
amely, mint a nagy Hohenzollern fejedelmek és nagy tanácsadóik, az önző
módon ellenkező néprétegeket kíméletlenül és ha kell erőszakkal is
kötelességük teljesítésére kényszeríti és épp ezáltal szolgálja a nemzet
érdekét.'" Rathenau viszont mielőtt a politika csúcsaira került volna,
kitűnő műszaki szakember, feltaláló, majd saját vállalatának a
vezetője volt, s a gazdaság területén szerzett saját tapasztalatai
alapján igyekezett felvázolni a kor fejlődési tendenciáinak
megfelelő, korszerű gazdasági rendszer koncepcióját. Rathenau még
az első világháború előtt megjelent közgazdasági írásaiból idézve
kiemeli Magyary azt a jelentőséget, amelyet Rathenau az ún.
"mechanizálódás" folyamatának tulajdonít. A modern időkre, a
modern ipari társadalom kialakulására jellemző mechanizálódási folyamat
abban áll Rathenau szerint, hogy az egyén belekényszerül egy nagy termelési
szervezetbe, a verseny és nem az egyéni szükséglet a munka szabályozója,
jellemzővé válik az össztársadalmi munkamegosztás, a tömegmunka, a
szervezett áruforgalom és a technika tökéletesedése. Ezek a tendenciák
Rathenau szerint a gazdaság fokozott mértékű állami irányítását tették
szükségessé, s ennek szükségességét csak kiélezte az első világháború,
mikor Rathenau a német hadigépezet nyersanyagellátásának |
p.8. |
megszervezésével foglalkozott. Utalva Rathenaunak az AEG nevű német
nagyvállalatnál kifejtett tevékenységére, Magyary megjegyzi: "a gazdasági életnek ezen a fejlettségi fokán annak tervszerűvé
tételét a termelés azonnali fokozásának elérése mellett biztosítani,
megkísérelni többet jelentett, mint az AEG-nek, a világ egyik legnagyobb, de
a magántőke uralma alatt lévő vállalat működésének irányítása.
Ez valóban kísérlet volt a gazdasági anarchia helyett a Planwirtschaft, a
tervszerű gazdálkodás megvalósítására, ami azonban gazdasági diktatúra
nélkül nem lehetséges". Rathenau a világháború után a jóvátétel teljesítését is a gazdaság átfogó,
szisztematikus szabályozása útján képzelte el. Írásaiban hangsúlyozta, hogy a
jövő most kialakuló gazdasági rendjében a fogyasztás közügy, éppígy
közügy a pazarlás is, és nem lesz benne helye a gazdagság mai szokásos
forrásainak, tehát a monopóliumnak, a spekulációnak és nagy vagyonok
öröklésének. A két politikus munkásságát, és kudarcuk okait elemezve ezek után kifejti
Magyary, hogy a parlamentáris demokráciában a nem kellően tájékozott és
a tömeghangulat váltakozásaihoz alkalmazkodó politikusok és nem a szakemberek
kezében van az irányítás. Így az egész életét hivatásos katonaként eltöltött
Ludendorff és a hivatásos közgazdász Rathenau sem tudták a maguk
elgondolásait érvényesíteni Németországban: olyan karmesterek voltak, akiknek
nem volt megfelelő zenekaruk. A végső, a mi viszonyainkra is
alkalmazható Magyary-konklúzió pedig a következő: "A liberalizmus és a demokrácia az állampolgárok nagy tömegét
juttatta politikai jogokhoz. Ez azonban addig, amíg politikai jogaiknak az
állam érdekében való használatát megtanulják, az államhatalomnak
kiszélesítését jelentette ugyan, de egyúttal elernyedésére, felhígulására
vezetett. Ez nem csak mérhetetlenül megnehezíti, hanem sokszor meg is
hiúsítja a hivatottak által helyesnek fölismert cél irányában való vezetést
és haladást. A nemzeti energia összefogása helyett annak elforgácsolása
következik be. Hozzávéve a parlamentarizmus természetéből folyó fent
érintett tökéletlenségeket, ez arra |
p.9 |
vezet, hogy az összes nemzeti erők latba vetése döntő pillanatokban
sem sikerül. Ez az, amit Ludendorff és Rathenau a diktatúra útján reméltek
kiküszöbölni. Nem tudták elérni. De felvetették a kérdést, amelyet korunknak
meg kell oldania. Ettől függ nemzetünk jövője és a következő
válságokban való felülkerekedése. " A tanulmányban ugyanakkor Magyary ekkor még azt hangsúlyozza, hogy a
parlamentekre a modern államban mégiscsak szükség van (2.), ideálja szemmel
láthatóan nem a parlament nélküli diktatúra, hanem olyan állam, amelyben a
XIX. századi államhoz képest növekszik a végrehajtó hatalom
parlamentarizmustól való önállósága és a gazdasági életbe való beavatkozása. x x x 1924-től Magyary - a klebelsbergi kultúrfölény-koncepció részeként,
habár Klebelsberggel való viszonya korántsem volt felhőtlen - egyre
inkább részt vállalt a korszerű magyar tudománypolitika kidolgozásában
is. Úgy látta, hogy a tudományos munkamegosztás rohamosan fejlődik, a
specializáció egyre erőteljesebb követelmény, aminek következtében
megnőtt a kutatók egymásrautaltsága, gyorsan emelkedett a tudományban
tevékenykedők létszáma, s az eszközök költsége. Így arra a
következtetésre jutott, hogy a tudomány művelése a "tudományos
nagyüzem" keretében zajlik, ami a tudományszervezés új módját kívánja.
Úgy látta, hogy az ipar és a gazdaság hasonló jellegű problémával került
szembe a XX. században, de annak megoldásához a szükséges elméletet a
megfelelő szakembergárda ki tudta fejleszteni. Az állam, amely a
tudománypolitika megvalósítására hivatott, szintén ennek az utolsó ötven
évnek folyamán lett technikai értelemben nagyüzemmé, közigazgatása
fejlődött, de e mögött nem állt kidolgozott, a gyakorlati megoldásokat
segítő elmélet. Magyary szerint tehát a magyar tudomány nemzetközi
versenyképességének biztosításához nem csupán jól definiált tudománypolitikai
célok szükségeltetnek - ezt a politikusok feladatának tekintette - hanem a
közigazgatástan kimunkálása is elengedhetetlen. |
p.10 |
Magyary számára külön feladatot jelentett az egyetemek beillesztése a klebelsbergi
kultúrpolitika céljainak megvalósításába, törekvései azonban nemegyszer
beleütköztek az egyetemek ragaszkodásába tradicionális autonómiájukhoz. (3.)
Tudománypolitikai munkásságának és koncepcióinak összefoglalása "A
magyar tudománypolitika alapvetése" c. nagy műve. (4.) A bethleni konszolidáció rendszerének - a gazdasági világválság nyomása
alatt - bekövetkezett megrendülése újult erővel tolta a politika
előterébe az átfogó reformok - köztük a közigazgatás reformjának -
kérdését. 1929. novemberében miniszterelnöki rendelet jelent meg a
közhivatalok és közintézmények új ügyrendjéről, 1930. januárjában
Bethlen Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár elnöklete alatt a
Takarékossági Bizottság képviselőinek részvételével tárcaközi bizottságot
alakított, hogy a közigazgatás racionalizálására készítsen elő további
javaslatokat. Ennek a bizottságnak a központi előadója Magyary lett. A
bizottság csak kevés ülést tartott és munkásságának megkezdése után
megállapítható volt, hogy nincsenek világos elgondolások a közigazgatás
racionalizálásának pontos célkitűzését, programját és módszereit
illetően. Ezért Magyary 1930. nyarán egy "A magyar közigazgatás
racionalizálása" c. javaslatot dolgozott ki és terjesztett Bethlen elé.
1931. januárjában a kormány kiadta újabb rendeletét a közigazgatás
egyszerűsítését előkészítő munkálatok tárgyában, s a
miniszterelnök Magyaryt - aki közben a Pázmány Péter Egyetemen a
közigazgatási és pénzügyi jog tanára lett, s kilépett a Vallás- és
Közoktatásügyi Minisztérium állományából - kormánybiztossá nevezte ki. Úgy
érezhette: eljött az ideje annak, hogy átültesse a gyakorlatba is a maga
elgondolásait. Nézzük meg erről a kísérletről saját - röviddel
halála előtt írott - összefoglalóját: "... Ez a megbízatás (tudniillik a kormánybiztosi) számomra
lehetővé tette az egész magyar közigazgatási gépezetnek a miniszterelnök
oldaláról való áttekintését és egységben látását. A diagnózis és a therápia
megkezdésére |
p.11 |
vonatkozó javaslataimat a miniszterelnökhöz címzett következő nyomtatott
előterjesztéseim tartalmazzák: 1. A magyar közigazgatás racionalizálása; 2. A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének
biztosítása; 3. A magyar közigazgatás racionalizálásának programmja. Egyetlen javaslatom azonban, amely megvalósításra került, a gyakorlati
közigazgatási vizsga szabályozása és életbeléptetése volt. Egyébként nem
adtak soha más lehetőséget, mint a tanulmányozást, és a diagnózisok
gyártását, legfeljebb kinyomatását. Ennek egyik oka az volt, hogy gróf Bethlen
István miniszterelnök, akinek 10 évi kormányzati tapasztalata volt,
kormánybiztosi kinevezésem után néhány hónappal lemondott. Utána gr. Károlyi
Gyula következett, minden tapasztalat és hozzáértés nélkül, egy évre rá pedig
Gömbös Gyula, aki a miniszterelnökséget csak a dinamikájáról való lemondás
árán tudta elnyerni, amibe beletartozott a közigazgatás racionalizálásáról
való lemondás is. Másik oka annak, hogy kormánybiztosi müködésem körül a
blokád falai hamarosan és fenyegetően felemelkedtek, az a diagnózisom
volt, hogy a magyar közigazgatás főhibája a vezetés gyarlóságaiban
keresendő, tehát a közigazgatás racionalizálását nem a községi
közigazgatás vagy a segédhivatal racionalizálásán kell kezdeni, amire a
kormány talán még hajlandó lett volna, hanem magán a kormányon, amire nézve
részletes és indokolt javaslatot is tettem. Ennek a javaslatomnak az a
lényege, hogy a közigazgatási nagyüzem kialakult és ezzel az államunk XX.
századi állammá lett, annak vezetése azonban megmaradt az 1848-ban elért
fokon. A megoldásnak tehát abból kell állnia, hogy a miniszterelnök vállalja
a felelősséget a közigazgatás egészét és egységét érintő
kérdésekért és gondoskodjék olyan szervezeti megoldásról, mely őt e
feladatának betöltésére képesíti (közigazgatási vezérkar). …Gömbös Gyula 1932. szeptemberében azzal kezdte miniszterelnöki
működését, hogy a közigazgatás racionalizálásának ügyét a miniszterelnök |
p.12 |
helyett átadta a helyettesminiszterelnöknek: Keresztes-Fischer Ferencnek.
Figyelmeztettem arra, hogy ezáltal minden eredményt biztosan meghiúsít, mert
a miniszterek legfeljebb a miniszterelnöktől hajlandók elfogadni a
közigazgatás egészét érintő kérdések irányítását, egyik miniszter
társuktól azonban soha. Gömbös azonban teljesen merev volt. Ez mutatta, hogy
a hatalom megszerzése érdekében ezt a kérdést is feláldozta. Ez volt a
tapasztalatom az első haladónak nevezett magyar miniszterelnökkel.
…" (5.) Magyary a maga reformmunkájának kudarcát, akadályoztatását mégsem egyes
személyek hibáival, hanem azzal magyarázta, hogy Magyarországon az
államhatalmat szerinte egy törpe kisebbség tartotta kézben, amely hatalmát
mesteri technikával tudta védelmezni és "ennek a hatalmában fenyegetett
oligarchiának éber szimatja hozta magával, hogy működésemnek tisztán
tudományos tartalmában is megérezte, hogy a hatalmát fenyegető új
eszméket képviselik. Ezért igyekezett megakadályozni, hogy hatásom legyen.
" (6.) A valóságban Magyary javaslatai azért sem találhattak
meghallgatásra, mert a végrehajtó hatalom olyan egyszemélyi felelős
vezetését akarta létrehozni, amely a magyar parlamentarizmussal legfeljebb
névleg lett volna összeegyeztethető. (7.) Ha a politikai vezetőkkel nem is boldogult Magyary, azért túlzott,
amikor azt állította, hogy az egész magyar politikai elit folyton csak
akadályozta őt. Mi több, az egyetemen létrehozhatta saját tudományos
intézetét, a Magyar Közigazgatási Intézetet, amely saját folyóiratot is adott
ki, a Közigazgatástudományt. x x x 1932. novembere és 1933. februárja között Magyary - az ekkor feleségül
vett Techert Margit filozófusnővel együtt - az Egyesült Államokban járt
tanulmányúton. (8.) Miután saját közigazgatási reformtevékenysége a magyar
viszonyok között végül is nem bontakozhatott ki, itt csodálattal szemlélte
azt a modern államigazgatást, amely sok - az övéihez hasonló - elképzelést
vitt át a gyakorlatba. Az üzemigazgatás államigazgatási lehetőségeinek
tanulmányozására aligha volt alkalmasabb helyszín, mint a Hoover-Roosevelt |
p.13 |
elnökváltás Amerikája, a New Deal előkészítésének és bevezetésének
hónapjai. Herbert Hoover, a mérnök-elnök, maga is a tudományos üzemvezetés
egyik elméletalkotója volt. Elnöksége alatt felfokozott várakozások
fűzödtek a laissez-faire gazdaságot felváltó tervezett társadalomhoz, meggyökeresedett
az a meggyőződés - nem kis részben Hoover híres Waste in Industry
(Pazarlás az iparban) c. jelentése hatására - hogy az árak, a bérek és a
külkereskedelem szabályozásán túlmenő, az iparági tervezésre és a
központi munkaerőgazdálkodásra is kiterjedő állami beavatkozás
fogja kivezetni az országot a válságból. (9.) Magyaryt az USA intézményei közül leginkább az elnöki rendszer, az
elnöknek, mint a végrehajtó hatalom fejének egyszemélyes döntéshozatali
jogkört, függetlenséget és erőt biztosító alkotmány ragadta meg. De
felfogása kiegészült más elemekkel is. A köztisztviselői funkciók - sok
visszaélésre is alkalmat adó - választással való betöltését Amerikában
ekkoriban már felváltotta az ún. "merit system", a köztisztviselők
alkalmassági minősítésének az európainál sokkal kidolgozottabb és
sokoldalúbb rendszere, amelyet Magyary követésre méltónak talált. De
továbbfejlődtek gondolatai a közigazgatási "vezérkart"
illetően is - mindenekelőtt egy Willoughby nevű - ekkoriban
nagy hatású - szerző munkásságának megismerése révén. Willoughby szerint
a közigazgatásban a nyilvántartás, minősítés, könyvelés szükségleteinek
szakonkénti és szintenkénti elkülönülése a hatékonyság ellenében hat. Ezért
szükség van egy olyan központi szervezetre, amely a közigazgatás egészének
szervezetigazgatási tevékenységeit - a működésének dologi és személyi
feltételrendszerét és ennek pénzügyi alapjait magába foglaló általános
igazgatási feladatait - a legfelső szinten összefogja és irányítja. Amerikai útja után Magyary - ekkor már nemzetközileg elismert
szakemberként - végigutazta Európát, hogy úgy az új európai diktatúrákban,
Olasz- s Németországban, valamint a Szovjetunióban, mint pedig a
"hagyományos", parlamentáris berendezkedésű államokban
tanulmányozza a közigazgatás |
p.14 |
fejlődésének új tendenciáit. Magyaryban a korábbinál is
egyértelműbben az a meglátás alakult ki, hogy alapvetően a világ
minden modern országában ugyanaz a fejlődési folyamat megy végbe - az
államnak a technikai fejlődésből fakadó új működésmódja és a
lakosság megsokszorozódásából adódó új feladatai szükségessé teszik a
végrehajtó hatalom erősödését a törvényhozói rovására, illetve
felszabadulását a törvényhozás valamint a korábbi, egyoldalúan jogi szemlélet
a hatékonyságot béklyózó befolyása alól. 1936-ban a Nemzetközi
Közigazgatástudományi Intézet által Varsóban tartott nagyszabású
előadásán is - a közigazgatás vezérkar fogalma köré szervezve - ezeket a
gondolatokat fejtegette: szerinte az amerikai és az európai fejlődés konvergenciában
van egymással, s különbözőségüket az eltérő történelmi múlt
magyarázza: míg Európában előbb fejlődött ki a közigazgatási jog, s
Amerikának ebben a vonatkozásban még utól kell érnie Európát, addig
Amerikában fejlődött ki a közigazgatás korszerű és hatékony
szervezete, amelyet viszont az "öreg kontinensnek" kell átvennie.
Mivel az európai alkotmányok, parlamentáris államszervezetek nem voltak elég
rugalmasak ehhez, ezért került sor arra, hogy az államvezetés szükséges
korszerűsítését a Szovjetunióban, Olaszországban és Németországban
diktatórikus módon valósítsák meg. Itt még a legnagyobb elismeréssel a
szovjet államszervezetről szólt. Szavakban Lenin államelméleti
munkásságát is elismerte - ámde a valóságban pontosan az imponált neki, hogy
a sztálini Szovjetunió véglegesen szakított az "Állam és
forradalom" Leninjének közvetlen demokráciát, a dolgozóktól elkülönült
hivatali apparátus és hadsereg felszámolását meghirdető tanításával. 1939. júniusában megjelent az Egyedül Vagyunk c. folyóiratban Magyary
"Államéletünk válsága" c. tanulmánya. A folyóirat címlapján ennél
egyértelműbb címmel utalt Magyary írására: "A XIX. századi
liberális államrend bukása". (10.) Magyary tanulmányának alapvető mondanivalója az, hogy a XIX. századi
magyar államnak át kell alakulnia XX. századi állammá. "A magyar |
p.15 |
állam 1848-as nagy polgári átalakulása óta a világ alapvetően
átalakult, s ennek a fejlődésnek a XIX. századból maradt berendezkedés
többé nem felehet meg. Magyary öt pontban foglalta össze az új
kortendenciákat. Ezek: 1. A hivatásos közszolgálat
elterjedése. Ez érvényesül ott is - az angolszász demokráciákban - ahol
eredetileg féltették tőle a demokráciát, s ott is - a Szovjetunióban -
ahol eredetileg fel akarták számolni a társadalomtól elkülönült államgépezetet. 2. A három hatalmi ág
egyensúlyának felborulása, a végrehajtó hatalom megerősödése a
törvényhozás rovására, mely a modern közigazgatás technikai követelményeinek
következménye. Ez persze az egyes politikai rendszerekben sokféle módon
érvényesül. 3. A dolgozó tömegeknek az
állami életbe való cselekvő bekapcsolása és ezáltal az osztályharc
kiküszöbölése. Az osztályharc, a tőke és a munka ellentéte a XIX.
századi liberális államnak egyik legsúlyosabb problémája volt. Most a XX.
századi állam ezt az azonos foglalkozású emberek testületekbe,
hivatásrendekbe való szervezésével oldja meg. A hivatásrendiségi
önkormányzati testületek révén az emberek sokkal jobban képesek azonosulni az
állammal, azt magukénak érezni, mint a parlamentáris államban. 4. A gazdasági élet közüggyé
való nyilvánítása és vezetésének az állam által való átvétele. Magyary itt
elsősorban a nemzetközi gazdasági érdekek és kapcsolatok
erősödését, az imperializmus jelenségkörét emeli ki, mely az államtól
hosszú távú gazdasági tervezést és a gazdaságba való, a korábbinál szélesebb
körű beavatkozást kíván meg." 5. Az ötödik gondolat megint a közigazgatási vezérkar, amelynek
szükségességét ezúttal a magyar közigazgatásból vett számos adattal támasztja
alá Magyary. Hangsúlyozza, hogy a változások feltartóztathatatlanok, azokat
kárhoztatni, visszacsinálni éppoly hiábavaló lenne, mint a technikai
haladással szembeszegülni. Kifejti, hogy az új állam még sehol sincs kész,
kialakulása még |
p.16 |
sehol sem fejeződött be. De mindenképpen meg kell születnie nálunk
is. Ezután azt írja: "Ennek elérése
alkotmányunk módosításával jár, de ez nem az első és nem az utolsó
módosítás lesz. A magyar alkotmány ezer éves fájának korát gyűrűk
jelzik, de itt a gyűrűk nem éveket, hanem évszázadokat jelentenek.
A XIX. századi gyűrűt kinőttük, azon túl vagyunk. A világ
haladásának, a természetes fejlődésnek követelménye ez a változtatás.”
Az alkotmányos átalakulásnak két tényezője van, az egyik a "horizontális":
ezen az értendő, hogy átvesszük az emberiség életét meghatározó
koreszméket. A vertikális tényező pedig: „a nemzeti asszimilálás és az
alkotmányos jogfolytonosság szerepe a koreszmék átvételében és a történeti
alkotmányba való beillesztésében. Erről van most is szó. Nem többről,
de nem is kevesebbről." x x x Láttuk az előbbiekben, hogy a professzionális közigazgatás, a
törvényhozástól független kormány, az állami gazdaságirányítás és a
közigazgatási vezérkar létesítése korábban is Magyary alapgondolatai voltak.
Most azonban két új elem jelenik meg Magyarynál, amelyekről eddig
nemigen írt. Az egyik a hivatásrendiség gondolata. Itt Magyary - legalább
látszólag - a korabeli politikai katolicizmus, a Quadragesimo Anno enciklika
eszmeiségéhez csatlakozik. A másik új elem pedig a magyar közjogra való
fókuszálás, annak a hangsúlyozása, hogy a megvalósítandó reformok szervesen
kell, hogy illeszkednek a magyar történeti alkotmányosságba, a
"vertikális" fejlődésbe. A tanulmány mondanivalóját akkor
érthetjük meg igazán, ha a megjelenés politikai kontextusát is szemügyre
vesszük. Az "Egyedül
Vagyunk" Imrédy Bélának és körének folyóirata volt. Imrédy az
"úri" - a nyilasmozgalom dilettantizmusát és szociális demagógiáját
elkerülő, a történelmi osztályok számára is szalonképes - fasizmus orgánumának,
a konzervatív-liberális "Magyar Szemle" szélsőjobboldali
megfelelőjének szánta. (11.) Amikor ez a cikk megjelent, Imrédy már a |
p.17 |
miniszterelnöki posztról távozott. Lemondásának közvetlen oka az volt,
hogy családjának részben zsidó eredetét bizonyító adatok kerültek napvilágra.
Mélyebb oka azonban az, hogy Imrédy - németországi látogatása után - olyan
dinamizmussal és egyértelműséggel törekedett a magyar állam fasiszta
irányú átalakítására, amelyet a kormánypárt - és a mögötte álló magyar
politikai vezetőréteg - jelentős része túlzásnak tartott. Imrédy távozása után az új miniszterelnök gróf Teleki Pál lett, a
kormánypártban azonban továbbra is ott ült Imrédy és a kormánypárt a maga
egészében hajlott az ő irányvonalának az elfogadására. (12.) Teleki politikai gondolkodásában is
jelen voltak olyan elemek - mindenekelőtt a korporativizmus és az
antiszemitizmus - amelyek nemcsak ma, a mi liberális-demokratikus politikai
kultúránkban elfogadhatatlanok, hanem eltértek az ellenforradalmi rendszer
első - Bethlen neve által fémjelzett - korszakának viszonylag liberális
konzervativizmusától is. Teleki azonban - Imrédyvel ellentétben - nem
hatalomvágyó, személyes ambícióit gátlástalanul kergető politikai
egyéniség volt, hanem olyan politikus, aki a maga meggyőződéseit
tudósként és mélyen vallásos emberként komoly stúdiumok nyomán alakította ki,
s azokhoz - a realitások figyelembevételével mindig megpróbált hű
maradni. Nyitott kérdés volt tehát az, hogy milyen belpolitikai reformokra
fog vállalkozni Teleki Pál, milyen mélységben alakítja át az ország politikai
struktúráját akkor, amikor egyrészt az ország német függősége
erősödött, másrészt pedig a Teleki által kiírt 1939. májusi
választásokon nagyon megerősödött a nyilas mozgalom, a liberális és szociáldemokrata
baloldali ellenzék pedig csaknem megsemmisült. A választások után a frontok
határozottabbá váltak; egyértelműen kialakult a MÉP-ben egy Telekivel és
egy Imrédyvel tartó frakció. (13.) Teleki egész magatartásával világossá
tette 1939. nyarán, hogy nem kíván újabb lépéseket tenni a rendszer fasiszta
átalakítása irányába. S éppen az |
p.18 |
alkotmányosság kérdése volt az egyik kulcsterület, ahol az álláspontok
megütközhettek. (14.) A történeti alkotmányra, a
"jogfolytonosság"-ra való hivatkozásnak már többféle funkciója volt
a magyar történelemben: a Habsburg Monarchiában elsősorban a magyar
állam függetlenségének és az egy politikai nemzet gondolatának a védelmét
jelentette egyfelől a dinasztia "összbirodalmi", centralizációs
törekvéseivel, másfelől a nemzetiségiek törekvéseivel szemben. Az
ellenforradalom első évtizedében részben az új rendszer önlegitimációját
szolgálta, részben az irredentát, de ugyanakkor a rendszer
katolikus-konzervatív ellenzéke is hivatkozott rá. Az általunk tárgyalt
időszakban azonban, amikor Magyarország egyre erősebben a
tengelyhatalmak befolyása alá került, az "alkotmányvédelem"
gondolata új jelentést kapott, mindenekelőtt antifasiszta tartalommal
telítődött. A magyar történeti alkotmányra való hivatkozás ugyanis
lehetővé tette a magyar állam - mégiscsak létező - parlamentáris
jellegének védelmezését a fasiszta nagyhatalmak belső berendezkedésének
- az adott külpolitikai helyzetben szinte lehetetlen - bírálata nélkül. Azt
lehetett mondani: ne azért ne valósítsuk meg a nyilasok által követelt
fasiszta diktatúrát Magyarországon, mert az embertelen és káros ott is, ahol
megszületett, hanem azért, mert ott talán megfelel a nemzeti szükségleteknek,
de a mi specifikus körülményeinknek, történeti alkotmányos
fejlődésünknek semmiképpen sem. Befejezett tényként fogadva el, hogy az
európai kontinens korábbi politikai létformáját jelentő demokratikus
liberalizmus megsemmisült - ilyen módon érvelt a totális állam magyarországi
megvalósítása ellen alkotmányreform-tervezetében maga Teleki is. Az antifasizmusnak az "alkotmányvédő" konzervativizmus
formájában való megjelenítését azonban nem csak kül-, hanem belpolitikai
szempontok is indokolták. Egyedül ez a fajta antifasizmus lehetett ugyanis
alkalmas rá, hogy megnyerje a magyar középosztály ama rétegeit, amelyek már a
keresztény |
p.19 |
-nemzeti eszmeiség légkörében nőttek fel, s valamilyen következetes
liberális-demokratikus eszmeiség elriasztotta volna őket. S mi volt a helyzet a hivatásrendi gondolattal? A hivatásrendiség eszméje
a korabeli katolikus társadalmi tanításban, a Quadragesimo Anno encliklikában
gyökerezett. Márpedig nemcsak az ellenforradalmi rendszer egésze vallotta
magát keresztény-nemzeti rendszernek, hanem ezen belül úgy Imrédy, mint
Teleki közismertek voltak arról, hogy elkötelezett katolikus hívők, s a
Quadragesimo Anno enciklika eszmeiségének hirdetői voltak a magyar
politikai életben. A hivatásrendiség gondolata a jobboldal számára - mivel
arra az olasz fasizmus, a Dollfuss-féle osztrák kísérlet, és a Magyarországon
sokak - köztük Magyary - által csodált portugáliai Salazar-rendszer is
hivatkozott - magában hordozta valamilyen, a parlamentáris demokráciát
felszámoló, de a nácizmusnál kevésbé "totális" (és kevésbé brutális)
diktatúra, illetve tekintélyuralom ígéretét, lehetőségét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy - függetlenül attól, hogy Magyary
mélyen hívő katolikus volt - gondolatmenetében az enciklika voltaképpeni
mondanivalója elsikkad, eltorzul. A pápa ugyanis a hivatásrendeket nem a
társadalom etatizálása, s nem is a nagy tömegek az állam életébe való
bevonása eszközének, hanem éppenséggel olyan szerveknek szánta, amelyek
közvetítenek a társadalom és az egyén között, s védelmet nyújtanak a
szélsőséges individualizmussal - de az állam mindenhatóságával szemben
is. A pápa - természetesen a Vatikán külpolitikai helyzetéből fakadó
érthető óvatossággal - az enciklikában bírálta az olasz fasizmus
gyakorlatát, amelyben a hivatásrendek kevéssel jelentettek többet a fasiszta
állami bürokrácia szerveinél. (15.) A Magyary által meghirdetett hivatásrendi
állam és az enciklika állameszménye azért különböznek annyira egymástól, mert
más a filozófiai kiindulópontjuk: a pápa a természetjogból, az egyének és az
alsóbb szintű társulások Istentől adott, az állam számára
sérthetetlen jogaiból, Magyary viszont a modern államfejlődés
szükségleteiből indult ki. |
p.20 |
Milyen kapcsolatban állt Magyary a kormánypárton belül folyó küzdelem két
legfontosabb szereplőjével? Telekivel nagyon rossz viszonyban volt, mert
Teleki az előző évben kultuszminiszterként szervezett egy
úgynevezett Táj- és Népkutató Központot, amelyet ő, Györffy István és
Magyary vezetett. Ennek a Táj- és Népkutató Központnak 1938. októberében volt
egy kiállítása, amelyhez a legtöbb anyaggal a Magyary vezette Magyar
Közigazgatástudományi Intézet járult hozzá. Az anyag azonban bemutatta a
földbirtokmegoszlás aránytalanságait, a nagybirtokrendszer negatívumait, s
ezért Teleki - a nagybirtokosokat képviselő OMGE nyomására - váratlanul
bezárta, ami rosszízű sajtóvitára adott alkalmat Magyary és ellenfelei
között. (16.) És milyen volt kapcsolata Imrédyvel? 1944. őszén írott,
egész pályáját önigazoló célzattal áttekintő, már többször idézett
visszaemlékezésében, a "Küzdelem a haladásért"-ban - azt állította,
hogy ő nem szívelte Imrédyt sem, mert az - jóllehet a gimnázium óta
ismeretség fűzte össze őket -miniszterelnöksége alatt egyetlen
szóval sem állt ki mellette a Táj- és Népkutató Központ ügyében. (17.) De
felmerül a kérdés: ha Magyary valóban nem akarta Imrédy politikai törekvéseit
támogatni, akkor miért publikált - kiélezett politikai helyzetben, és fontos
politikai kérdésben - Imrédyék szellemi orgánumában? Magyary, amikor tanulmányában a magyar állam antiparlamentáris
átalakításának programját egyfelől a korporativista politikai
katolicizmussal, másfelől a magyar történeti alkotmányfejlődés
folytonosságával iparkodott összeegyeztetni, voltaképpen a magyar politikai
elit szélsőjobboldalának, valamint a Teleki által képviselt, az "új
koreszmét" a fasizmust gyanakvó konzervativizmussal szemlélő
"centrumnak" kompromisszumát kívánta eszmeileg előkészíteni.
Annak a történelmi lehetőségét és szükségszerűségét akarta Magyary
megmutatni, hogy a magyar államot a történelmi tradíciók, az alkotmányosság
illetve jogfolytonosság, a kereszténység és a történelmi magyar vezető
réteg érdekeinek tiszteletben tartásával alakítsák át totalitárius
rendszerré. |
p.21 |
x x x Ugyanebben az évben jelent meg a Magyary tanári működésének
tízesztendős évfordulójára tanítványai által szerkesztett évkönyv -
amelynek írásai nyilvánvalóan az ő szellemi hatását tükrözik. Az
évkönyvben alkotmányjogi kérdésekkel Vitéz István "Hivatásrendek
Magyarországon", valamint Lovász János "A nádor mint
kormányfő" c. cikke foglalkozott. Az első tanulmány
gondolatvezetése a már létező, és a még létrehozandó magyar szakmai
szervezeteket illetve hivatásrendeket egy-egy szakma valamennyi
ismerőjét tömörítő, szorosan az államnak alávetett érdekképviseleti
szervekként mutatja be, amelyek az állam bizonyos funkcióinak átvételével
megkönnyítenék az államigazgatás munkáját, de az egész állami élet, a
törvényhozás korporativista átszervezésével nem foglalkozik. A második tanulmány viszont határozottan állást foglal a parlamentáris
kormányforma ellen, s annak elavultságát hangsúlyozza. Magyary korábbi
munkáira hivatkozva Lovász egyértelműen hitet tesz amellett, hogy a
modern kor viszonyai olyan kormányfőt igényelnek, aki független a
törvényhozástól, s a miniszterek csak neki, s nem az országgyűlésnek
felelősek. Így "nyitva áll előtte a hosszú távú tervezés
lehetősége, melynek végrehajtására tervezőhivatal áll
rendelkezésére és négy vagy ötéves ciklusokra beosztott egységes terv
irányítja és fejleszti az állam életét minden vonalon. Biztosítva van
számára, hogy az egész közigazgatásnak csak ő parancsolhat, és senki
más, így megvan az egységes irányítás, az egységes parancsadás és éppen ezért
tudja az összhangot is biztosítani. Az állam hatalmának ő a szellemi
központja, az állam szellemi hatalmának megtestesítője. " Lovász
azt javasolja, hogy a legegyszerűbb, a magyar jogtörténettel,
alkotmányfejlődéssel leginkább összhangban álló megoldás az ilyen
kormányfői méltóság létrehozására az, ha visszahozzuk alkotmányunkba a
nádori méltóságot, mert a rendi alkotmányban a nádor jogköre csaknem teljesen
megfelel az ilyen értelemben vett kormányfő szerepének. Mi több,
szerinte a magyarság 1848-ban ezt a nagyértékű nemzeti kincset
meggondolatlanul odavetette "a nemzetközi liberális áradatnak", s
ha |
p.22 |
1848. után is lett volna erőskezű nádor, az megakadályozhatta
volna az 1918-as forradalmat és Trianont is. Aki pedig ma az ő
koncepciójával szemben az alkotmányt védi, "az nem a 'magyar alkotmányt',
hanem az 1848-as és főleg az 1867-es évek után kialakult 'alkotmányt', a
nemzetközi liberális szellemet és velejáróit félti a felzúduló nemzeti áradat
tisztító viharától." A későbbiekben -
Magyarország háborúba sodródásának időszakában - Magyary felfogása
érdemben már nem változott. A Magyar Szemlében 1940. márciusában így írt -
egy, a saját közigazgatási működésével kapcsolatos, a folyóiratban
megjelent kritikára válaszolva: „a közigazgatás racionalizálásának tehát
eddig még nem volt lélektani pillanata és így nem is volt mit elmulasztanom.
Azóta hét év telt el, és a racionalizálás még mindig csak program. Jogosult
tehát a kérdés: mikor újul meg végre a magyar közigazgatás? A válasz
egyszerű: az időpont tőlünk függ! Ismétlem, az útját nem lehet
elzárni! …A végrehajtó hatalom alkotmányjogi helyzete a XX. századtól más
szabályozást követel, mint amely megfelelő volt a XIX. században. Ez
mindenütt folyamatban van. Az olasz és a német nép forradalommal valósította
meg legradikálisabban és leggyorsabban. Mi nem akarunk forradalmat, de a
forradalom által elért eredményekre nekünk is szükségünk van.” (Kiemelés
tőlem - Sz. M.) "Legérettebb termés"-e, az 1942-ben megjelent, egész
munkásságát nagy ívű szintézisben összefoglaló Magyar Közigazgatás utolsó
oldalain a könyv végkövetkeztetéseit levonva szinte szóról-szóra megismétli
az 1939-es tanulmány állításait, s ugyanezt találjuk a német megszállás után,
1944. április 23-án írt, a magyar államélet reformjával kapcsolatban
Emlékiratában is. (18.) Az Egyedül Vagyunk-ban is
találkozunk még Magyary nevével. 1940. májusában a közigazgatás reformjáról a
folyóiratban folyt vita lezárására kérték fel. Ez a cikk sem légüres térben
született meg, hanem akkor, amikor - Imrédy Bélának a magyar-német viszonyról
szóló 1940-es húsvéti cikke, valamint a |
p.23 |
németek nyugat-európai katonai sikerei nyomán felbomlott - a szélsőjobboldal és a
kormány között 1939. őszén létrejött a "treuga Dei", és úgy a
nyilasok, mint a kormánypárton belüli szélsőjobboldal ismét erőteljes
támadást indított Teleki vonalvezetése ellen. Magyary higgadt hangú cikke azonban ezúttal elsősorban
szakkérdésekkel, a főnöki hatáskör pontosabb meghatározásával, a
tisztviselők minősítési rendszerének korszerűsítésével
foglalkozott, habár most is hangsúlyozta annak a hátrányait, amikor a
közigazgatási állásokat - mindenekelőtt a főispáni állást -
politikai szempontok alapján töltik be, kritizálta a közigazgatás azon
adottságát, hogy egyetlen központi szerv helyett a tisztviselő legalább
tíz felsőbbségnek felelős, s a tisztviselői állások
választással vagy kinevezéssel való betöltésének vitájában inkább a
kinevezési elv felé hajlott. Habár itt is tartózkodott a direkt
politizálástól, a cikkből világosan kiérezhető Magyary elégedetlensége
a kormány - konkrétan Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter -
reformtevékenységének vontatott és felemás jellegével szemben. (19.) Magyary kapcsolata az Egyedül Vagyunk-kal azután sem szakadt meg, hogy
Imrédyék kiléptek a kormánypártból, s Magyar Megújulás Pártja néven új pártot
alakítottak, amely mintegy a szélsőjobboldali kormányképes ellenzék
szerepét töltötte be. Az Egyedül Vagyunk-nak abban az 1941. áprilisi
számában, amelyet - a folyóirat "modernségét" hangsúlyozó érdekes
ötletként - kizárólag nők írtak, Magyary felesége írt egy cikket arról,
hogy a német nők milyen példás módon vesznek részt a náci Németország
háborús erőfeszítéseiben, s milyen jól szervezték meg a németek a háború
miatt a termelésből kiesett férfimunkaerő női munkaerővel
való pótlását. (20.) A későbbiekben, amikor Magyarország háborúba lépése után - 1941.
decemberétől - az Egyedül Vagyunk populárisabb köntösben, kéthetente
jelent meg, elvileg elméleti folyóiratból a nyílt politikai propaganda eszközévé
vált, Magyary már nem publikált benne. |
p.24 |
Ha Magyary nem kötötte le magát egyértelműen Imrédy pártja mellé,
akkor természetesen a másik, a fennálló kormányzattal szemben radikálisabban
ellenzéki fasiszta párttól, a nyilasmozgalomtól még távolabb kellett, hogy
álljon, már csak a nyilasság szellemi színvonala miatt is. Éppen ezért
fenntartással kell kezelnünk Vágó Pálnak, a nyilasmozgalom
társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkozó szakértőjének azt az - már
az emigrációban született - visszaemlékezését, amely szerint Magyary részt
vett volna a nyilasmozgalom titkos, az eljövendő hungarista Magyarország
berendezkedését kidolgozó "agytrösztjének" a munkájában is,
kidolgozva a közigazgatás tervezetét. (21.) De Magyary is elismeri
visszaemlékezésében, hogy fegyházból való kiszabadulása után felkereste
Szálasi Ferenc, és neki rokonszenves volt a nyilasvezér szociális reformok
iránti elköteleződése, habár a külpolitikai helyzetet teljesen másképpen
ítélték meg. Tény az is, hogy még 1944. októberében is, amikor Szálasi a
németekkel, Veesenmayerrel tárgyalt a nyilas hatalomátvétel
előkészítéséről, akkor megemlítette, hogy a hatalom birtokában
Államtanácsot szeretne szervezni olyan megbízhatóan jobboldali közéleti
személyekből, akik a gyakorlati kormányzási feladatok szempontjából nem
jöhetnek szóba ugyan, de tanácsaikkal, tudásukkal segíthetnék őt
államfői munkájában - s ezek között megemlítette Magyary nevét is. (22.) A szélsőjobboldal mindenesetre a "magáénak" tekintette
Magyaryt. A Magyarságban például maga Jaross Andor, a Sztójay-kormány
későbbi belügyminisztere, a szélsőjobboldal egyik vezető
figurája írt méltató recenziót a Magyar közigazgatásról. A másik - a liberális-konzervatív - oldalon is észrevették Magyary
munkájának autoritariánus tendenciáit, a konzervatív alkotmánytudós Egyed
István a Magyar Közigazgatás alkotmányreform-elgondolásaival kapcsolatos
kritikájában megállapítja, "a munka sorait különben sem hatja át
túlságosan a jogeszme iránti lelkesedés", és fenntartásait ebben a
mondatban sommázza: "úgy hisszük, hogy egy politikailag fejlett nemzet
sohasem fog tartósan |
p.25 |
belenyugodni abba, hogy a közigazgatásnak csak tárgya, kísérleti anyaga
legyen az irányítás és ellenőrzés joga nélkül". (23.) Magyary jó kapcsolatokat tartott fenn német tényezőkkel is. Ez nem
pusztán a hatalmi viszonyokhoz való alkalmazkodás volt, Magyary őszintén
csodálta a hitleri Németország teljesítményeit. Kitűnik ez abból , hogy
még a magát antifasisztának beállítani igyekvő 1944. őszi
visszaemlékezésében is kiemeli, hogy bár Németország nyilvánvalóan el fogja
veszteni a háborút, de új berendezkedése miatt aránytalanul nagyobb
erőkifejtésre volt képes, mint az első világháborúban. (24.)
Visszaemlékezése szerint 1936-os varsói előadása azért nem jelenhetett
meg német fordításban, mert ott azt állította, hogy a hivatásos
közszolgálatnak az európai kontinensen porosz vezetés alatt kialakult
rendszere annak preindusztriális, a most kialakulóban lévő
angol-amerikai megoldása viszont posztindusztriális, azaz "modernebb"
típusát képviseli. Ennek azonban ellentmond az, amit 1944. áprilisában, az
ország német megszállása után írott emlékiratában írt: "a gazdasági élet
egységes irányításához tehát gazdasági vezérkarra, az állami apparátus
vezetésére pedig közigazgatási vezérkarra van szükség. Ezt az utóbbit szintén
az Amerikai Egyesült Államok ismerték fel a legvilágosabban, Amerikában sokat
foglalkoznak evvel a kérdéssel mind tudományos, mind politikai szempontból,
de a gyakorlati megvalósítás terén mégsem az amerikaiak, hanem a németek
jutottak el a legmesszebbre …" (25.) Visszaemlékezésében öt
előadást sorol fel, melyeket 1937. és 1942. között tartott
Németországban, s azt állítja, ezek mind tisztán tudományos jellegűek
voltak. 1942. májusában a németek egy Berlinbe összehívott nemzetközi
tudományos konferencián, amelyre Magyaryt is meghívták, a háború miatt
megszűnt brüsszeli intézet helyett új összeurópai közigazgatási
akadémiát akartak felállítani. Magyary azt állította, hogy az új akadémiát a
németek puccsszerűen alakították meg, s neki, valamint egy másik
szakembernek tiltakozásukkal sikerült elérniük, hogy az olyan új nevet
kapjon, amely kifejezésre juttatja, hogy nem jogutóda a korábbi intézetnek.
(26.) Ennek ellenére elvállalta az új intézet |
p.26 |
alelnöki címét, s folyóiratában ezután tanulmányt közölt a
"nagytér-közigazgatás"-ról. Ez az írás lényegében a Gestapo egyik
vezető tisztviselője, Werner Best egy - nyilvánvalóan
"magasabb helyről" sugallt - előadásának az ismertetése,
amely arról szólt: milyen formában illeszkedhetnek be az egyes országok a
hitleri Németország által létrehozott "Új Európai Rend" kereteibe.
(27.) Magyary visszaemlékezése szerint 1943. januárjában német kapcsolatai
megszakadtak. Lehetséges, hogy ez így volt, azonban tény, hogy a
Közigazgatástudomány hasábjain egészen 1944. nyaráig lelkes cikkek
ismertették a nemzetiszocialista közigazgatás, mezőgazdaság,
jogtudomány, stb. eredményeit. (28.) A Magyary-házaspár, amikor közeledett a front, és világossá vált, hogy a
háborút Németország elvesztette, Héreg községben, egy erdész
ismerősüknél rejtőzött el, ott kívántak felkészülni a háború után
jövő új világra. A községben tartózkodó szovjet katonák azonban 1945.
márciusában olyan durván léptek fel a tudósházaspárral szemben, hogy Magyaryék
nem láttak más kiutat, mint a közös öngyilkosságot. x x x A Magyary-házaspár a szovjet megszállóknak köszönhető tragikus sorsa
miatt Magyary életműve több évtizeden át annak ellenére is tabuvá vált
Magyarországon, hogy tanítványai jelentős szerepet játszottak az új,
szocialista államapparátus felépítésében, és a háború utáni közigazgatási
reformokban is. A Magyary-iskola mesterükhöz hű tagjai természetesen nem
kívánták felfedni Magyary szélsőjobboldali kapcsolatait, hanem inkább
úgy igyekeztek őt beállítani, mint akinek tudományos munkássága a magyar
szocialista állami berendezkedést készítette elő. Az iskola eszmeisége
beépült a 60-as, 70-es évek magyar közgondolkodásának abba az áramába, amely
az államszocializmus rendszerét nem a kapitalizmus, hanem valamiféle
népi-nemzeti harmadik út irányában kívánta volna meghaladni. Magyary, amikor a közigazgatástudomány szakterületéről a politikai
gondolkodás terére lépett, s ott igyekezett levonni a maga szaktudományos |
p.27 |
munkásságának politikai konklúzióit s a kapitalizmus fejlődésének
tendenciáit, valamint a szervezett kapitalizmus kialakulását, akkor
érzékelte, hogy a korszak baloldali gondolkodói egy államilag
erőteljesen szabályozott kapitalizmus vagy szocializmus történelmi szükségszerűségét
anticipálták. Magyary azonban ugyanezekből a tendenciákból egészen másfajta
következtetést: a parlamentáris demokráciát a bürokratikus etatizmus
oldaláról "meghaladó" autoriter forradalom szükségszerűségét
vezette le. Ahogyan a szélsőjobboldali értelmiségi elit más tagjai -
például Csíkós-Nagy Béla a közgazdaságtan, Orsós orvosprofesszor a biológia -
úgy Magyary is a saját tudománya, az államtudomány területéről vett
érvekkel igyekezett alátámasztani a magyar politikának a "korszellemhez"
- igazában az országra döntő külpolitikai nyomást gyakorló
tengelyhatalmak irányvonalához - való igazítását. Ebben nem valamiféle
fasiszta meggyőződés vezette Magyaryt - ő egyszerűen
lényegtelennek tartotta azt a kérdést, hogy az általa követelt etatista
modernizáció demokratikus vagy totalitárius, jobb- vagy baloldali formában
megy végbe. Az volt a lényeg számára, hogy a XIX. század liberális jogállamát
"az erős exekutíva" kialakításával valamilyen módon
meghaladjuk - ezért tudta egyszerre dícsérni a roosevelti Amerikát, a
sztálini Szovjetuniót és a náci Németországot. A korszak Magyarországán pedig
csak a szélsőjobboldaltól várhatta, hogy túllép az utórendies,
megkövesült államstruktúrán és az egyoldalú jogi szemléletbe bezárkózó
korabeli magyar államtudományon, s meg fogja valósítani az ő
reformeszméit. Az út, amelyet Magyary bejárt, korántsem volt szükségszerű. A magyar
jobboldali szellemi elitnek is voltak olyan tagjai - például a parlamentáris
államot korábban Magyaryhoz hasonló módon, jóllehet egészen más alapokról
bíráló dominikánus Horváth Sándor professzor - akik a fasizmus fenyegetésének
árnyékában felismerték: a parlamentáris demokrácia a maga minden
tökéletlensége ellenére védelmet jelent a totalitarizmusokkal szemben. |
p.28 |
Magyary talán szakemberi egyoldalúságában süket és vak lett volna a
huszadik századi diktatúrák embertelenségeivel szemben? Nem hiszem. Inkább
arról lehetett szó, hogy - a marxistákhoz hasonlóan - Magyary is a
tudományosan felismerni vélt történelmi szükségszerűség oltárán
feláldozhatónak vélte az erkölcs és az emberi jogok alapelveit. Az igazsághoz
tartozik azonban az is, hogy a fasiszta ideológia legembertelenebb elemeivel
- tudniillik a fajelmélettel és az antiszemitizmussal - Magyary sohasem
azonosult, mi több Intézetében zsidó származású tanítványai voltak, akikért
mindig kiállt. Amikor a magyar közigazgatástudomány és tudománypolitika méltán nagyra
tartott egyéniségének szélsőjobboldali nézeteit, megnyilatkozásait
vizsgáltam ebben az előadásban, akkor természetesen nem a lejáratás volt
a célom. Nem Magyary tudományos és emberi nagyságát akartam kisebbíteni,
hanem az írástudók felelősségét, a mindenkori "korszellemmel"
kötött kompromisszumok veszélyeit kívántam bemutatni. Jegyzetek: 1.) Saád József: A racionalizátor. In.: Magyary Zoltán. Új Mandátum
Könyvkiadó, Bp. 2000. pp.7-62. 2.) Magyary Zoltán: Ludendorff és Rathenau szellemi műhelyéből.
In: Budapesti Szemle, 1924. február p.131. 3.) Saád (2000) p.30. 4.) A magyar tudománypolitika alapvetése. Szerk. Magyary Zoltán.
Budapest, Egyetemi Nyomda, 1927. 628 p. 5.) [Magyary Zoltán]: Küzdelem a haladásért. [ 6.) Magyary [1944] p.16. 7.) Saád (2000) p.39. 8.) Magyary Zoltán: Amerikai államélet. A közigazgatás útja az
Északamerikai Egyesült Államokban. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1934. 9.) Saád (2000) p.44. 10.) Magyary Zoltán: A XIX. századi liberális államrend bukása. In:
Egyedül Vagyunk, 1939. június. p.7. |
p.29 |
11.) Sipos Péter: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja, Budapest,
Akadémiai Kiadó, 1970. p.214. 12.) Sipos (1970) p.127. 13.) Sipos (1970) p.128. 14.) Sipos (1970) p.132. 15.) XI. Piusz pápa apostoli körlevele a társadalmi rend megújításáról és
az evangéliumi törvényhez alkalmazásáról. Bp. 1931. Szt. István társulat.
pp.13-14. 16.) Magyary Zoltán: A Táj- és Népkutató Központ rövid fennállásának
története. In: Közigazgatástudomány 1939/1. Pécs, Pécsi Egyetemi Könyvkiadó,
1939. 17.) Magyary [1944] p.17. 18.) Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás. Budapest, Királyi Magyar
Egyetemi Nyomda, 1942. pp.639-640. Magyary Zoltán: Emlékirat
államéletünk válságáról, 1944. ápr. 23. (MTA Kézirattár Ms. 10640./2.) 19.) Magyary Zoltán: Elég volt az ötletszerű reformokból! In:
Egyedül Vagyunk, 1940/5. p.7. 20.) Magyary Zoltánné Techert Margit: A német nők háborús munkája.
In: Egyedül Vagyunk, 1941/4 p.3. 21.) Vágó Pál: Nyílt levél C. A.
Macartney professzor úrhoz. [Beccar], Magánkiadás, [1960]. p.9. 22.) Vö.: "Szálasi Naplója". A nyilasmozgalom a II. világháború
idején. Írta és összeállította: Karsai Elek. Budapest, Kossuth Könyvkiadó,
1978. p.445. 23.) Egyed István: Alkotmány és közigazgatás. Budapest, Franklin, 1930.
60 p. 24.) Magyary [1944] p.2. 25.) Magyary (1944. ápr. 23.) p.11. 26.) Magyary [1944] pp.8-9. 27.) Magyary Zoltán: A Nagytér közigazgatása. In: Közigazgatástudomány,
1942/9. pp.302-303. 28.) Például: Szilágyi László: Tervszerű munkaerőgazdálkodás a
Német Birodalomban. In: Közigazgatástudomány 1943/ 4-5. p.118. Magyary Zoltán: Az
állampolgárság szabályozása a Német Birodalomhoz csatolt nemzetiségi
területeken. In: Közigazgatástudomány 1943/ 4-5. p.140. Nagy Károly. A német ipari
gazdaság szervezetének egyszerűsítése és egységesítése In:
Közigazgatástudomány 1943/6. p.165. Szilágyi László:
Nemzetiszocialista mezőgazdasági munkaerőgazdálkodás In:
Közigazgatástudomány 1944/1-2. p.18. A német kameralisztika a
nemzetiszocialista tudomány tükrében. In: Közigazgatástudomány 1944/3-4.
p.118. 29.) L. erről: Saád (2000) p.12. Szaniszló József: A
közigazgatástudomány oktatásának és tanszékének története az ELTE Jog és
Államtudományi Karán 1777-1977 között. II. köt. Budapest, ELTE, 1977. |
Impresszum:
Tudományos Lapok a rendszerről
(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)
I/1. (2006) pp.3-29: Dr. SZALAI Miklós: Magyary Zoltán magyar
államberendezkedést, alkotmányosságot érintő gondolatrendszere
Copyright:
Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény
Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung
Collections for Research into